Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


Mások vagyunk

Alle Anderen


               


színes, feliratos, német romantikus dráma, 119 perc, 2009


Gitti és Chris Szardínia szigetén tölti szabadságát. Az egyenlőtlen erőviszonyú kapcsolatban magányosan küzd egymással a két fél. Hogy milyenek valójában, igazából csak akkor látszik, mikor magukban vannak. Együtt titkos rituálék, ostobaságok, beteljesületlen vágyak és hatalmi harcok "áldozatai". A kapcsolatuk válsága egy látszólag jelentéktelen esemény miatt - egy másik párral való találkozás - tovább mélyül. Chris barátai sikeresebbek és egy modern kapcsolat látszata mögött valójában egy konvencionális férfi-nő viszonyban élnek. Chris a pár normái felé orientálódik és elkezd öntörvényű barátnőjének határokat szabni. Mialatt Gitti megpróbál megfelelni az új "kívánalmaknak", a játék lassan néma harccá válik, ami mély válságot okoz benne. Chris az "erősebb"szerepkörében szinte kivirágzik, Gitti önmaga megnyitásával lassan elveszteni látszik igazi énjét.
A film agyafúrt humorral és kegyetlen pontossággal mutatja be egy pár két tagjának egymással ellentétes vágyait és önálló identitásra törekvését. Egy szerelmes film, mely egy kapcsolat mélyére "merül" és visszatükrözi egy generáció érzelmi tájékozódás nélküliségét.




Díjak jelölések (3 díj/jelölés) :

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2009)
Arany Medve jelölés Maren Ade

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2009)
Legjobb női alakítás Birgit Minichmayr

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2009)
Zsűri Nagydíja Maren Ade





Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Maren Ade : rendező
Maren Ade : forgatókönyvíró
Bernhard Keller : operatőr
Maren Ade : producer
Heike Parplies : vágó
Birgit Minichmayr : Gitti
Lars Eidinger : Chris
Hans-Jochen Wagner : Hans
Nicole Marischka : Sana
Mira Partecke : nyaraló
Paula Hartmann : Rebecca
Claudio Melis : férfi az autóban


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu