Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


Védhetetlen

Safe House


               


színes, feliratos, amerikai-dél-afrikai akciófilm, 120 perc, 2012


Az elmúlt öt évben Matt Weston egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson, egyelőre be kell érnie azzal, hogy őrzi a CIA védett házát. A ház első és egyetlen lakója viszont a legveszélyesebb ember, akivel valaha találkozott. Tobin Frost csaknem egy évtizeden át sikeresen bujkált üldözői elől. A CIA egyik legjobb ügynöke, a volt hírszerzőtiszt katonai információkat adott el mindenkinek, akinek volt elég pénze. Titkokat árusított ki Észak-Koreának, terrorista sejteket segített, felmérhetetlen károkat okozott az Egyesült Államoknak. És most visszatért a rezervátumba, egy titokkal. Ahogy Frostot beszállítják kihallgatásra, zsoldosok érkeznek, és ízekre szedik Weston védett házát. Az őrnek és a rabnak éppen hogy sikerül megmenekülnie, és rájönnek, hogy a támadókat terroristák küldték, vagy valaki az ügynökségből, aki bárkit elpusztít, aki az útjába áll. Most Westonon a sor, hogy kiderítse, kiben bízhat meg, mielőtt mindkettejüket kiiktatják a játékból.






Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Daniel Espinosa : rendező
David Guggenheim : forgatókönyvíró
Oliver Wood : operatőr
Scott Stuber : producer
Richard Pearson : vágó
Ryan Reynolds : Matt Weston
Denzel Washington : Tobin Frost
Vera Farmiga : Catherine Linklater
Sebastian Roché : Heissler
Brendan Gleeson : David Barlow
Robert Patrick : Daniel Kiefer
Sam Shepard : Harlan Whitford
Nora Arnezeder : Ana
Rubén Blades : Carlos Villar
Liam Cunningham : Alec Wade
Fares Fares : Vargas


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu