Ma 2024. május 9, csütörtök, Gergely napja van.


Transamerica




               


színes, feliratos, amerikai kalandfilm, 103 perc, 2005


Bree, lánykori nevén Stanley transzszexuális. Hosszú évek óta magányosan él Los Angeles-ben, és arra készül, hogy teljes értékű nővé váljon. Már csak egy hét, és az utolsó műtéten is túl lesz, férfiteste végérvényesen nőivé változhat. Ám egy váratlan telefonhívás nem csak a műtét idejét teszi kétségessé, hanem az egész életét a feje tetejére állítja. A New York-i rendőrségen prostitúció és drogügyek miatt letartóztatták 17 éves fiát; mivel Toby anyja már nem él, őt keresik meg. Bree nem akar tudomást venni a fiúról, akinek létezéséről a telefonhívásig nem is tudott, de terapeutája határozottan ellenzi a műtét addig, amíg nem tud szembenézni a múltjával. Bree kelletlenül elutazik New York-ba, és képtelen bevallani Toby-nak, hogy a konzervatív középosztálybeli női külső valójában az apját rejti; inkább egy egyházi segélyszolgálat tagjaként tünteti fel magát. Amikor rájön, hogy Toby Los Angeles-ig akar stoppolni, csak hogy megkeresse az apját, felajánlja, hogy magával viszi. Mindezt azzal a hátsó szándékkal teszi, hogy útközben majd kirakja a nevelőapjánál. A hosszú út alatt találkoznak múltjuk szereplőivel, és nemcsak egymást, hanem saját magukat is megismerik...

A Transamerica elsősorban nem a szexualitásról, hanem az emberi természetről ad elgondolkodtató és érzelmes képet. A film egyszerre szórakoztató és megrendítő, köszönhetően Felicity Huffmann mesteri és őszinte játékának.




Díjak jelölések (3 díj/jelölés) :

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2005)
Zsűri különdíja Duncan Tucker

Golden Globe díj (2006)
Legjobb színésznő - drámai kategória Felicity Huffman

Oscar-díj (2006)
Legjobb női főszereplő jelölés Felicity Huffman





Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Duncan Tucker : rendező
Duncan Tucker : forgatókönyvíró
David Mansfield : zeneszerző
Tom Camarda : operatőr
Stephen Kazmierski : operatőr
Rene Bastian : producer
Sebastian Dungan : producer
Linda Moran : producer
Pam Wise : vágó
Felicity Huffman : Stanley 'Bree' Osbourne
Kevin Zegers : Toby
Fionnula Flanagan : Elizabeth Osbourne
Graham Greene : Calvin Manygoats
Burt Young : Murray Osbourne
Carrie Preston : Sydney


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu