Ma 2024. március 29, péntek, Auguszta napja van.


Reményvasút




               


színes, magyar dokumentumfilm, 79 perc, 2015


Az Úttörővasutat 1948-ban építette a kommunista kormány Magyarországon. A vonatok ma is közlekednek, ötszáz fiatal üzemelteti őket. Fizetés helyett egyedülálló közösségi élménnyel gazdagodnak. Trencsényi Klára dokumentumfilmjének főszereplői olyan kiskamaszok, akik szerint a legjobb dolog a világon a Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között zakatoló Gyermekvasúton szolgálni. A vasútmániás Gergő, és a tizenegyedik kerületi ikerpár, Viktor és Kármen, mind nehéz, hátrányos helyzetű kiskamaszok. Az ő sorsuk alakulásának követésével egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, ahová amúgy nincs bejárásunk: 10-14 éves gyerekek osztják meg velünk örömeiket, gondjaikat, miközben a külső szemlélő csak a fegyelmezetten menetelő kis felnőttet látja bennük, aki vonatot meneszt, jegyet kezel, tiszteleg. Végigkövethetjük, ahogy ezek a gyerekek a felelőségteljes munka és a családi gondok, kamaszkori bájos biztonytalanságok és indulatok között valódi felnőtté érnek.A film arra keresi a választ, hogy a mai anyagi és érzelmi nehézségekkel küzdő kamaszok miért találnak menedéket ebben a múlt történelmét hordozó, ám hiánypótlóan szeretetteljes és biztonságot adó intézményben.






Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

: rendező
: operatőr
: operatőr
Sperling Andor : zene
Ugrin Julianna : producer
Hanka Kastelicová : executive producer
Várhegyi Rudolf : hangmérnök
: vágó
: vágó


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu