Ma 2024. március 29, péntek, Auguszta napja van.


Quasimodo 2000

Quasimodo d'El Paris


               


színes, feliratos, francia vígjáték, 100 perc, 1999


El Paris City kormányzójának a hátán felállt a szőr akárhányszor gyermekére gondolt - mert nézni végképp nem bírta -, hiszen a srác olyan torz fizimiskával és alakkal jött a világra, amivel szégyenfoltja lett az előkelő családnak. Így aztán szerető szülei négy éves korában gyorsúton megszabadultak szegény Quasimodotól és helyette örökbefogadták Esmeraldát a kis kubai árvát. A kitaszított fiú azóta a katedrális harangját kongatja és megvallva az őszintét baromira élvezi a dolgot.
Na, de térjünk vissza a klasszikus és tragikus történet résztvevőihez. Elsőként itt van a gonosz és hitvány főesperes Frollo, aki Quasimodó naivitását kihasználva őt is fel akarja használni őrült küldetésének teljesítéséhez; meg akarja tisztítani a várost az ördög ocsmány és bűnökben dagonyázó teremtményeitől - a nőktől. A másik roppant fontos szereplő, a nők bálványa a daliás Phoebus, a város inkompetens és legfőképp erotomán rendőrfőnöke, aki jelenleg épp egy sorozatgyilkos után nyomoz. A városból ugyanis rendre eltűnnek majd holtan kerülnek elő a legjobb csajok. Nem is lehet csodálkozni, hogy ezek az események teljesen kiborítják Phoebust, hiszen a gyilkos nemcsak a város rendjét dúlja fel, de számára a szexpiac is beszűkülni látszik. Quasimodot teszi meg bűnbaknak, aki ellen felhergeli az egész várost. A lincs-hangulat olyan fokra hág, hogy toronyőrünk a már több akciófilmben bevált forgatókönyv alapján ejt egy túszt, Esmeraldát, aki mellesleg hisz is az ártatlanságában.
Természetesen nem maradhat el az erkölcsi példabeszéd: Quasimodo lelki tisztaságával és persze Schwarzit meghazudtoló erejével helyreállítja a nyugalmat a városban. Ráadásul miután mindent elrendezett lelép Esmeraldával. Nem is rossz teljesítmény egy púpos, kopaszodó, 47-es cipőben nyomuló toronyőrtől. Igaz?






Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Patrick Timsit : rendező
Victor Hugo : író
Patrick Timsit : forgatókönyvíró
Jean-François Halin : forgatókönyvíró
Raffy Shart : forgatókönyvíró
Laurent Petitgirard : zeneszerző
Vincenzo Marano : operatőr
Juliette Chanaud : jelmeztervező
René Cleitman : producer
Bernard Bouix : executive producer
Carlos Conti : látványtervező
Catherine Renault : vágó
Patrick Timsit : Quasimodo
Richard Berry : Frollo
Vincent Elbaz : Phoebus
Mélanie Thierry : Esméralda/Agnes
Dominique Pinon : Trouillefou
Patrick Braoudé : Pierre


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu