Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


Az örökség

Arven


               


színes, magyarul beszélő, dán-svéd-norvég-angol filmdráma, 107 perc, 2003


Christoffer egy dúsgazdag család negyedik generációs sarja. Biztos helye van a családi vállalkozásként működő Borch Moller Acélműveknél, ő azonban mégis úgy dönt, hogy más területen próbál szerencsét. Számításai igazolódnak: rövid időn belül jól menő éttermet mondhat magáénak Stockholmban, és boldog hazásságban él az ünnepelt svéd színésznővel, Mariaval. Mikor édesapja öngyilkosságot követ el, anyja ragaszkodik hozzá, hogy Christoffer vegye át a vállalat vezetését. A férfi vonakodva ugyan, de igent mond - nem kis megdöbbenést okozva ezzel feleségének, valamint sógorának, aki szintén a vezetői posztra pályázott. Miután elfoglalta helyet az elnöki székben, Christoffer azonnal drasztikus lépéseket kényszerül megtenni, hogy megmentse cégét a teljes csődtől. Döntéseivel azonban kivívja rokonai és felesége rosszallását, mígnem kezdi úgy érezni, a gazdag örökség átokként nehezedik a vállára.

Per Fly társadalmi rétegeket bemutató trilógiájának második része, Az örökség a gazdag elit réteget veszi nagyító alá. A film intenzív dráma a Születésnap főszereplőjével. A 2003-as év legsikeresebb dán filmje, melyet többen láttak, mint Lars von Trier Dogville-jét!






Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Per Fly : rendező
Per Fly : forgatókönyvíró
Kim Leona : forgatókönyvíró
Dorte Hoeg : forgatókönyvíró
Mogens Rukov : forgatókönyvíró
Halfdan E : zeneszerző
Harald Gunnar Paalgard : operatőr
Lotte Trolle : jelmeztervező
Margrethe Rasmussen : jelmeztervező
Stine Gudmundsen-Holmgreen : jelmeztervező
Ib Tardini : producer
Soren Gam : látványtervező
Morten Giese : vágó
Ulrich Thomsen : Christoffer
Lisa Werlinder : Maria
Lars Brygmann : Ulrik
Ghita Norby : Annelise
Karina Skands : Benedikte
Diana Axelsen : Annika
Gille Charrier : Patrice
Jesper Christensen : Holger Andersen


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu