Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


A bűvös körhinta

The Magic Roundabout


               


színes, magyarul beszélő, francia-angol animációs film, 85 perc, 2005


Az Elvarázsolt Faluban, jégbe fagyva, mozdulatlanul áll a Bűvös Körhinta. Ez Zuzmor (Végvári Tamás), a gonosz rugólábú varázsló műve, aki azon fáradozik, hogy leigázza, és az örök jég fagyos birodalmává tegye a Földet. Zuzmorral egy jóságos, varázsló, Zizidor (Tahi Tóth László) veszi fel a küzdelmet, akinek a lábai helyén szintén rugók vannak. Ám ő is csak addig ugrál, amíg meg nem fagyasztja a jégszívű Zuzmor! Nem marad más hátra, Zizidor barátai kénytelenek csatarendbe állni a Föld megmentéséért. Négy olyan figura, akik akcióhősként kissé valószínűtlenek, de a szívük aranyból van: Brian (Gyabronka József), az epekedő, szerelmes csiga, Dalária (Náray Erika), az operaénekes tehén, Dylan (Galambos Péter), a bódult, filozofikus hajlamú rocker nyúl és Dugó (Görög László), a leszokóban lévő édességfüggő kutyus.

Csak három varázserejű gyémánt megszerzésével tudja ez a bizarr, de rettenthetetlen és elszánt csapat megállítani és visszafordítani a létüket fenyegető jegesedést. Zizidor utolsó erejével még egy kedves kis piros Gőzöst (Lux Ádám) varázsol elő barátai számára, no meg egy titokzatos térképet. Így aztán a vonakodó kalandkeresők boldog otthonukat elhagyva, veszélyes útra kelnek a fagyos észak felé.

Elkeseredett versenyfutás kezdődik Zuzmorral, az ő hű alattvalójával, Sam-mel (Csuja Imre), az őrszemmel és az idővel, egy tüzet okádó vulkán forrva bugyogó láváján át, egy csapdákkal teli trópusi szentély legmélyéig hatolva, óriási jeges pusztaságokon és hófödte csúcsokon keresztül.

Vajon győzedelmeskedhet-e négy hősünk a legyőzhetetlennek tűnő gonosz Zuzmoron? Bátorságra, ravasz fortélyokra és a barátság erejére van szükségük ahhoz, hogy túljárjanak az ellenség eszén, hogy újra kisüthessen a Nap, kizöldülhessenek a rétek, és újra elindulhasson a bűvös körhinta!






Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Dave Borthwick : rendező
Jean Duval : rendező
Frank Passingham : rendező
Paul Bassett : forgatókönyvíró
Serge Danot : forgatókönyvíró
Tad Safran : forgatókönyvíró
Raolf Sanoussi : forgatókönyvíró
Stephane Sanoussi : forgatókönyvíró
Mark Thomas : zene
Andy Leighton : producer
Pascal Rodon : producer
Claude Gorsky : producer
Mathieu Morfin : vágó
Tom Baker : Zeebad hangja
Jim Broadbent : Brian hangja
Lee Evans : Train hangja
Joanna Lumley : Ermintrude hangja
Ian McKellen : Zebedee hangja
Kylie Minogue : Florence hangja
Bill Nighy : Dylan hangja
Robbie Williams : Dougal hangja
Ray Winstone : Sam


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu