Ma 2024. március 29, péntek, Auguszta napja van.


BTS – Break The Silence: The Movie




               


dél-koreai zenés film, dokumentumfilm, 90 perc, 2020


2019 augusztusában hazánkban is óriási sikerrel játszották a mozik a BTS „Bring The Soul: The Movie” című koncertfilmjét. A világhírű koreai popzenekar 2013-ban mutatkozott be, és azóta sikert sikerre halmoztak. Egymás után nyerték el a legkülönfélébb zenei díjakat,és döntöttek meg számos zenei rekordot is. Népszerűségüket jól mutatja, hogy albumaik többmilliós példányszámban keltek el, a világ számos pontjára eljutó koncertturnéik állomásaira pedig a rajongók pillanatokon belül elkapkodták a jegyeket.Az ősz beköszöntével a BTS hét tagja újra feltűnik a mozivásznakon, ugyanis 2020. szeptember 10-étől, a világpremierrel egy időben, szeptember 24-ig játsszák majd a mozik a csapat BREAK THE SILENCE: THE MOVIE című vadonatúj koncertfilmjét, mellyel nem kizárt, hogy megdöntik 2019-es rekordjukat, amikor is egyetlen nap alatt több mint egy millióan látogattak el a mozikba akkori filmjükért.Ahogy a tavalyi produkcióról, úgy a 2020-as BREAK THE SILENCE: THE MOVIE-ról is elmondható, hogy a rajongók számára kihagyhatatlan élményt nyújt. Ebben a másfél órában a csapatot a „Love Yourself: Speak Yourself” elnevezésű világ körüli turnéjuk helyszíneire kísérhetjük el, melyek közt Los Angelest, Chicagót, New Yorkot és Párizst éppúgy megtalálhatjuk, mint Oszakát vagy épp Szöult. A filmben részleteket láthatunk a látványos koncertsorozatból, valamint bepillanthatunk a kulisszák mögé is. További különlegességet jelent, hogy a tagok beszélnek a kezdetekről vagy épp arról, mit jelentenek számukra a többiek és a BTS, sőt megosztják velünk legszemélyesebb történeteiket is – olyanokat, amelyeket eddig még soha, sehol nem meséltek el.


ELŐZETES




Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Jun-Soo Park : rendező
BTS : szereplő


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu