Ma 2012. május 23, szerda, Dezső napja van.


Pót pasi

The Extra Man

    

színes, feliratos, amerikai-francia vígjáték, 108 perc, 2010

Bemutató dátuma : 2011. szeptember 15. (Forgalmazó: Cinetel Kft.)


Pót pasi

Henry Harrison (Kevin Kline) hivatásos kísérő. Életének jelentős részét arra tette fel, hogy idős, özvegy és borzasztóan gazdag nőket szórakoztasson kifinomult intelligenciájával és megnyerő modorával. Túl sokat nem is várna ezért, mindössze annyit, hogy a társaságába vágyó hölgyek megosszák vele fényűző életüket.
A gondok és az öregség azonban őt sem kerülik el, így hát idővel kénytelen belátni, hogy módos választottjai a legnagyobb igyekezete ellenére sem áhítoznak már oly' mohón a vele töltött időre. Ez azonban anyagi biztonsága elvesztését is jelenthetné számára, de ahogy az már az életművészeknél lenni szokott, Henrynek ennek kiküszöbölésére is van egy használható ötlete. Mivel apartmanja New York egyik felkapott negyedében található úgy határoz, hogy némi juttatás ellenében megosztja azt egy ifjú albérlővel.
Louis Ives (Paul Dano), aki újságíróként próbál New Yorkban elhelyezkedni, beköltözése után döbben rá, hogy Henry nem csak mások, de önmaga szórakoztatását is igen komolyan veszi, és mindent megtesz azért, hogy ezt a képességét Louisnak is átadhassa.






Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!



Galéria :

Pót pasiPót pasiPót pasiPót pasi

Stáblista :

Shari Springer Berman : rendező
Jonathan Ames : író
Klaus Badelt : zeneszerző
Robert Pulcini : vágó
Stephanie Davis : producer
Anthony Bregman : producer
Terry Stacey : operatőr
Robert Pulcini : rendező
Shari Springer Berman : forgatókönyvíró
Robert Pulcini : forgatókönyvíró
Victoria Barabas : Daisy
Beth Fowler : Ms. Marsh
John C. Reilly : Gershon Gruen
Graeme Malcolm : angol narrátor
Lisa Brescia : tanárnő
John Leighton : Valet
Katie Holmes : Mary Powell
Lauren Weisman : diáklány
Kevin Kline : Henry Harrison
Paul Dano : Louis Ives



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu | Az AN Limited csoport tagja