Ma 2026. június 12, péntek, Villő napja van.


Sikítottak a gyerekek az előzetestől

  2012. február 24.
Sikítottak a gyerekek az előzetestől

Botrány tört ki egy dél-londoni moziban, mert a Csizmás, a kandúr előtt Az ördög benned lakozik című horrorfilm előzetesét vetítették. A gyerekközönség sikítófrászt kapott a rémisztő beállításoktól, amelyek például az ördög által megszállt egyik főszereplő arcát mutatták egészen közelről.

A szülők ordítva követelték a személyzettől, hogy azonnal kapcsolják le az előzetest. Az egyik apuka később elpanaszolta, hogy négyéves kislánya ijedtében még levegőt venni is elfelejtett az ördögűzés jelenetei láttán, ami még felnőtt mércével is nagyon sokkoló volt. Az esetet a Brit Filmbizottság vizsgálja, a moziüzemeltető súlyos bírságra számíthat, de akár még az engedélyét is bevonhatják.
Az ördög benned lakozik egy viszonylag új műfaj következő gyöngyszeme. A „mikroköltségvetésű találtfilmes” irányzatba tartozik, mint a Parajelenségek-sorozat, azaz amatőr felvételek láncolatán át bontakozik ki a szörnyű cselekmény, s az egész produkció nagyon kevés pénzbe került, miközben sokat hoz a konyhára. Az ördög benned lakozik például mindössze egymillió dollárból készült, de már hatvanmilliós bevételnél tart.



Forrás: http://www.uipduna.hu

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu