Ma 2026. június 12, péntek, Villő napja van.
Forrás: http://intercom.hu/
Clint Eastwood bunyózik
2011. november 23.
Aki kamera előtt akar bunyózni, annak alaposan fel kell készülni a produkcióra, ha pedig Clint Eastwood a rendező, akkor még inkább érdemes tökéletes teljesítményt nyújtania. A mester legújabb filmje, az FBI alapítójáról és a cég titokzatos működéről szóló J. Edgar (hazai bemutató: 2012. március) forgatása során ezt tanulta meg a főszereplő
Leonardo DiCaprio, akinek egy jelenet készítése során majd két méter magas partnerével, Armie Hammer-rel kellett volna összecsapnia.A rendező azonban nem volt elégedett a teljesítményükkel.– Egy régi kaszkadőr cimborájával nézte, ahogy próbálunk – mesélte utólag DiCaprio –, azután leállított, a helyiség közepére állította a kaszkadőrt, és azt mondta: „szerintem, inkább valahogy így kéne”: azzal nekiesett a pasasnak. Teljes erőbedobással verekedtek és ütötték egymást. Amikor a földre estek, ott folytatták. Azután Clint felállt, és csak ennyit tett hozzá: „Szóval, valami ilyesmi legyen.”A 81 éves rendező és nála csak egy évvel idősebb kaszkadőr-vezetője, Buddy Van Horn bemutatója mindenkit lenyűgözött.– Mostantól nem félek az öregedéstől – mondta Leonardo DiCaprio. – Clint bebizonyította, hogy lehetséges az örökké tartó fiatalság.
Forrás: http://intercom.hu/
Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu
FRISS Előzetesek
Facebook