Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


A Fehér Isten kutyái újra segítettek (16)

  2014. július 26.
A Fehér Isten kutyái újra segítettek (16)

A Fehér Isten (16) (már a mozikban) sztárjai segítettek a rászorulókon. Ez a kedves gesztus persze nem szokatlan a filmcsillagoktól, de ez az eset mégis különleges - most a segítők és a segítettek is kutyák voltak.

A Mundruczó Kornél filmjében szereplő kutyák nagy része menhelyen élt, de mára a többségük gazdára talált. Közülük néhány együtt vasárnap visszatért az Illatos Úti Ebtelepre, ahol örökbefogadó napot tartottak. Az új gazdájukkal érkező kutyák megmutatták az érdeklődőknek, hogy milyen mutatványokat tanultak meg a filmszerepükhöz, milyen szófogadóak tudnak lenni és milyen összhang tud kialakulni kutya és gazdája között még akkor is, ha az állat már felnőtt korában került a családba. Évente körülbelül 50.000 kutyát fogadnak be a menhelyek. Bár az ott dolgozók mindent elkövetnek, ami módjukban áll, hogy jó sora legyen náluk az állatoknak, a kutyák élete akkor lesz igazán teljes, ha szerető gazdához kerülnek. Most a Fehér Isten kutyáinak is szerepük volt abban, hogy újabb kutyák és gazdák találtak egymásra.



Forrás: http://intercom.hu/

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu