Ma 2024. május 11, szombat, Ferenc napja van.


Elkészülhet a Megjött Apuci folytatása is

  2016. január 02.
Elkészülhet a Megjött Apuci folytatása is

Csaknem 40 millió dolláros összbevétellel nyitott a Megjött Apuci című családi vígjáték, amelyben a vér szerinti apa (Mark Wahlberg) és az új nevelőapuka (Will Ferrell) a gyerekek kegyeiért versengenek. Az alkotók számíthattak a jó eredményre, mert a film végén van egy jelenet, amely már a folytatást előlegezi meg.

A történet konfliktusait nagyjából sikerült megoldani, ám az utolsó néhány percben megérkezik egy olyan új szereplő, aki további bonyodalmak forrása lehet. A Megjött Apuci további menetelése dönti el, lesz-e folytatás az új bajkeverővel. Iparági bennfentesek szerint ez nagyon valószínű, mivel mind a műfaj, mind a két főszereplő nagyon népszerű a közönség körében, és egy családi mozi nem igényel százmillió dolláros befektetést.
Közben az alkotók elárulták, hogy néhány jelenetet módosítani kellett a filmben, nehogy szigorú korhatáros besorolást kapjon, amitől elvesztette volna a „családi” jelzőt. A két apuci ugyanis minden férfias eszközt bevet egymás ellen, amelyek között jócskán olyanok is vannak, amik a gyerekek szemének-fülének nem valók. Ezek a részek kikerültek a filmből, illetve finomítottak a jeleneteken. Meglehet, a DVD-s rendezői változatban ezek a részek majd szerepelni fognak.



Forrás: http://www.uipduna.hu

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu