Ma 2019. július 20, szombat, Illés napja van.


Piedone nyomában - Bővített moziváltozat




               


magyar portréfilm, 90 perc, 2019


A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, minden eddiginél átfogóbb portréfilm amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevéssé ismert arcát is bemutatja. Bud Spencerről – eredeti nevén Carlo Pedersoli – kevesen tudják, hogy mélyen vallásos ember és példás családapa volt, öt nyelven beszélt és három egyetemet is elvégzett. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbi játékos, hétszeres olasz úszóbajnok és vízilabdázó volt, a helsinki és a melbourne-i olimpián is részt vett. Ahogy a filmjeiben, úgy az életben is mindig a jó oldalán állt és ahol csak tudott, segített az elesetteken. Helikopterével közreműködött egy földrengés utáni mentésben, kampányolt vakokért és gyengén látókért, a kábítószer használat és a háború ellen emelte fel a hangját, az UNICEF nagykövetének is megválasztották. Életének utolsó éveiben gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, sőt feltalálóként bejegyzett találmányokkal is gazdagította életünket. A film 90 perces, bővített moziváltozatában – amelyből természetesen kultikussá vált filmrészletek sem hiányozhatnak – a színésszel készített interjúk mellett egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek Bud Spencerről. Az alkotás az életrajz bemutatása mellett egyúttal egy tisztelettel és szeretettel teli főhajtás is egy legenda előtt, akinek önálló, és elmaradhatatlan társával, Terence Hill-lel közös, kultikussá vált filmjein három generáció nőtt fel, és aki rendkívüli módon szeretett bennünket, magyarokat. A film eredeti (rövidebb) változata az NMHH Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében jött létre. Bemutató dátuma: 2019. február 28. (Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.)


ELŐZETES




Tetszett vagy nem? Írd meg a véleményed a filmről :
  VIGYÁZAT! A vélemények esetenként spoilert tartalmazhatnak!


Stáblista :

Király Levente : rendező
Bud Spencer : szereplő
Király Ferenc : vágó
László Gábor : operatőr
Karle Gábor : producer


FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu