Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


Paul Walker testvérei a Halálos iramban 7-be

  2014. április 19.
Paul Walker testvérei a Halálos iramban 7-be

Pár napra megállhat az élet Abu Dhabi központjában, mert ott forgat a Halálos iramban 7 stábja. A film készítését felfüggesztették tavaly ősszel, amikor az egyik főszereplő, Paul Walker életét vesztette egy autóbalesetben, most már azonban újra együtt a stáb, és az utolsó hiányzó jelenetek készülnek.

A stúdió a Facebookon közölte a 44+ millió Halálos iramban-rajongóval, hogy Walker két öccse, Cody és Caleb is szerepet kapott a filmben. "Jelenlétüknek köszönhetően úgy érezzük, mintha Paul még mindig köztünk lenne - áll a közleményben. - Részben Pault helyettesítik néhány jelenetben, részben segítenek kitölteni néhány kisebb hézagot, ami még maradt."
A stúdió egyébként megelőző csapást akart mérni a közleménnyel. Mivel Abu Dhabi legfrekventáltabb helyén, az Emirátusok Palotája környékén forgatnak, ahol felhőkarcolók sorakoznak, képtelenség megakadályozni, hogy a szereplőkről civil fotók készüljenek a magasból és azok felkerüljenek az internetre. Így inkább önként elárulták, hogy a Walker fivérek is játszanak a filmben.
(Fast & Furious 7 - hazai bemutató: 2015. április 9.)



Forrás: http://www.uipduna.hu

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu