Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van.


Mindenkit levertek a félmeztelen fiatalok

  2014. május 16.
Mindenkit levertek a félmeztelen fiatalok

Meglepően nagy, 49 millió dolláros összbevétellel nyitott Észak-Amerikában a Rossz szomszédság című produkció, és ezzel nemcsak a konkurenciát utasította messze maga mögé, hanem minden idők ötödik legjobb premeirjét produkálta korhatáros vígjáték kategóriában.

"Ha egy vígjáték segít kiszakadni a hétköznapok szürkeségéből - márpedig a Rossz szomszédság így tesz -, akkor a közönség özönleni fog rá a mozikba" - segít megérteni a film sikerének titkát Nikki Rocco, a Universal stúdió forgalmazási igazgatója.
A Rossz szomszédság azért is közönségkedvenc, vélik szakértők, mert tele van olyan, a szexualitással, az anyagcserével, illetve a tudatmódosító szerekkel kapcsolatos poénokkal, amelyeket a tévék rögtön kicenzúráznának, egy-két fizetős csatornát leszámítva.
"A tízen-huszonéves fiatalokat manapság nehéz bármivel is meglepni, láttak ők már mindent - mondja Paul Dergarabedian médiaelemző. - Ha mégis meg akarjuk ragadni a figyelmüket, kijjebb kell tolni a határokat olyan tartományok felé, amelyeket eddig még ők sem mertek meghódítani. Ezért van az, hogy a szokatlanul merész poénokkal operáló filmek, mint például a Ted vagy most a Rossz szomszédság olyan sikeresek tudnak lenni e kitüntetett célcsoport körében."
A Rossz szomszédságban egyetemisták költöznek egy megállapodni vágyó fiatal házaspár (Seth Rogen és Rose Byrne) mellé, és pokollá teszik az életüket. A féktelen fiatalokat az egykori tinibálvány, Zac Efron vezeti, aki ebben a filmjében is sokat mutatkozik félmeztelenül, de ezúttal nem a mellizmaival hozza a drámai mélységet.



Forrás: http://www.uipduna.hu

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu