Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon napja van.


Betegre kereste magát A szürke... írója

  2016. június 02.
Betegre kereste magát A szürke... írója

Ízlelgessük a számot: 20 089 314 603,76 forint, azaz húszmilliárd meg egy kis apró. Ennyit, pontosabban kicsit több mint 69 millió dollárt keresett összesen E. L. James A szürke ötven árnyalata trilógiával és azzal, hogy eladta a filmjogokat. Az első filmet már be is mutatták, szép sikert aratott, a folytatásokat most forgatják Kanadában.

Az írónő azzal is biztosította magának a sikert, hogy ő a filmek egyik producere is, így mindenbe beleszólhat, és a nyereségből is részesül.
Persze a képet árnyalja, hogy a 69 millió nem mind az írónőé, hanem a cégének az összbevétele. Ebből még becsületesen adózik, bőkezűen jótékonykodik (tavaly 1 millió fontot adományozott alapítványoknak) és tavaly osztalékként csak vacak 6,4 millió dollárt (1,8 milliárd forint) tett zsebre. A jövedelem túlnyomó részét bent hagyta a cégben, amelynek ő az egyetlen részvényese.
Az erdetileg Erika Mitchell névre hallgató írónő forgatókönyvíró férjével és két fiukkal él Nyugat-Londonban és fizetgeti 3,5 millió dollárt érő házuk rezsijét.
A második-harmadik részt, azaz A sötét ötven árnyalatát és A szabadság ötven árnyalata't párhuzamosan forgatják, mert így időt és pénzt lehet megtakarítani.



Forrás: http://www.uipduna.hu

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu