Ma 2024. március 29, péntek, Auguszta napja van.


Angelináék őrületbe kergetik egymást

  2015. november 12.
Angelináék őrületbe kergetik egymást

Egy házaspár válságáról szól A tengernél című film, amelyet Angelina Jolie Pitt írt és rendezett, és férjével, Brad Pitt-tel játssza a főszerepet.

Már sok spekuláció látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a film az alkotók saját problémáit dolgozza-e fel, Angelina azonban siet eloszlatni a félreértéseket: „Ha a történetnek bármi köze lenne az életünkhöz, nem tudtuk volna megcsinálni ezt a filmet – mondta színész-rendező a The Telegraph-nak adott interjújában. – Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének meg a magunk problémái. Vannak napok, amikor őrületbe kergetjük egymást, és egy kis magányra van szükségünk, de a filmünk nem erről szól.”
Angelina és Brad tavaly nyáron, esküvőjük után, voltaképpen a nászútjukon forgatták a filmet Máltán, amit a színésznő kezdetben nem tartott túl jó ötletnek. „A mézeshetek nem erre valók, a végén mégis jól jöttünk ki belőle, és arra jutottunk, hogy a lehető legsikerültebb nászúton vettünk részt. A filmnek ugyanis az az üzenete, hogy a legnagyobb bajok összekovácsolják az embereket, és ezzel a tanulsággal fejezhettük be a forgatást.”



Forrás: http://www.uipduna.hu

  

 
FRISS Előzetesek

   MÉG TÖBB ELŐZETES  

Facebook



Minden jog fenntartva. (c) 2010 www.fportal.hu